Hírek

Keszthelyen is irodát nyitunk

Júliusban Keszthelyen is irodát nyit a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület áldozatvédelemmel foglalkozó civil szervezet.

keszthely Fügedi László, az egyesület elnöke az MTI-nek csütörtökön elmondta, az elmúlt években drasztikusan csökkent a tavaly mintegy háromezer magyar és külföldi áldozatnak segítséget nyújtó szervezet állami, önkormányzati és civil támogatása. Emiatt több irodájukat be kellett már zárni, és könnyen fizetésképtelenné válhattak volna.

Az 1989 alapított, korábban rendszeresen állami támogatáshoz jutó Fehér Gyűrűvel a napokban 10-10 millió forintról szóló támogatási megállapodást írt alá Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium – öt év után újra biztosítva az egyesület éves működését.

A Fehér Gyűrű bővíteni kívánja irodáinak számát és szolgáltatásait. Elsőként a már meglévő, egész évben nyitva tartó siófoki, valamint szezonálisan nyitva tartó balatonfüredi irodája mellé hozza létre a keszthelyit – minden nagy balatoni városban biztosítva ezzel a civil áldozatvédelmi szolgáltatásokat. A keszthelyi iroda nyitásához a Magyar Vöröskereszt biztosít helyiséget. A keszthelyi iroda keddenként 12-15 óra között, szerdánként 10-12 óra között várja a bűncselekmények áldozatait.

Az áldozatoknak jogi és anyagi segítséget is nyújtó szervezet májusban Mohácson nyitotta meg a tizedik, egész évben nyitva tartó irodáját, és újabb szezonális irodát kíván nyitni Gárdonyban is.

A civil áldozatvédők új szolgáltatás bevezetését kezdték meg a napokban: nemcsak a bűncselekmények áldozatainak, hanem a közlekedési balesetek vétlen részeseinek is jogi segítséget nyújtanak térítésmentesen, a kárigényt pedig a balesetet okozó biztosítójához továbbítják.

Fügedi László hangsúlyozta, hogy ez a fajta szolgáltatás Európa több országában működik már. A Fehér Gyűrű az eddigi tapasztalatok átvételéért a luxemburgi székhelyű szervezettel tart a kapcsolatot.