Hírek

Konferencia Nagyváradon / Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében:”Bölcsőtől az egyetemig”

Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében – Bölcsőtől az egyetemig címmel rendeztek kétnapos konferenciát a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen, amire mi is meghívást kaptunk. Elnökünket felkérték egy előadás megtartására a “Szegénység és kriminalitás” szekcióban a bűncselekmények áldozatainak segítéséről az állami és civil szektorban Magyarországon.
A konferencia témájával kapcsolatosan dr. Szilágyi Ferenc dékán ezt nyilatkozta „A Partiumi Keresztény Egyetem és a Debreceni Egyetem részvételével 2016-ban lezajlott egy roma-kutatás, a határ két oldalán élő roma közösségeket szerettük volna párhuzamosan felmérni, ez részben sikerült. Ennek a projektnek kapcsán megjelentettünk egy kötetet, erre figyeltek fel annak idején a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság munkatársai, egy szakmai kapcsolat alakult ki velük. Ők elindítottak egy konferenciasorozatot, amelynek harmadik állomása Újpest és Debrecen után Nagyvárad lett”. Bár maga a konferencia csütörtökön kezdődött, szerdán a résztvevők megérkezése után Bihardiószegen két informális intézménylátogatásra is sor került, amelyen megismerhették a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Pontját és a Diakónia Keresztény Alapítvány „After School” programját.A konferencia csütörtöki megnyitóján dr. Hermán János református lelkipásztor tartott igei bevezetőt, felolvasva a szeretet himnuszát, illetve a Miatyánk közös elmondására hívva a jelenlevőket. Köszöntésében Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora megfogalmazta: a felzárkóztatáshoz az anyagiak mellett többek között bölcsességre, alázatra, szakmaiságra, irgalomra, segítőkészségre is szükség van, olyan szolgálat ez, amit csak belső küldetéssel lehet végezni. „Mi is szeretnénk a nagy régió magyar nyelvű közösségéért és a cigányságért, árvákért, szükségben élőkért tevékenykedni. Mivel a régió egyeteme vagyunk, mi elsősorban a Partiumban karoljuk fel ezt a támogatást. 2010 óta a regionális kutatások is felerősödtek egyetemünkön, 2015-ben megalakult a Partiumi Területi Kutatások Intézete. Ebben az évben az egyházi fenntartású gyermekotthonoknak tett az egyetem felajánlást” – mondta el az egyetem elöljárója, emlékeztetve arra a közelmúltban tett bejelentésre, miszerint az egyházi fenntartású gyermekotthonok lakói ingyenesen tanulhatnak tovább a PKE-n.

A konferencián a plenáris előadások mellett 6 szekcióban hangzottak el előadások.

Fotók forrása: partium.ro

Bővebben:

https://www.partium.ro/hu/hirek/a-tarsadalmi-felzarkozasrol-szerveztek-konferenciat-a-nagyvaradi-pke-n

Megszakítás