Hírek

Adományokkal segítik a fedél nélkül maradt szekszárdi férfit

Képet készítette: Incze-B. Johanna

„János Anna, a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület szekszárdi irodavezetője osztotta meg a férfi történetét a Karöltve Szekszárdért elnevezésű facebook csoportban, és alig egy nap alatt gyűlt össze annyi adomány, amelyet ma már át is adhatott a rászorulónak.

Több magánszemélytől, valamint egy karitatív szervezet felajánlásából csaknem egy teljes csomagtartó telt meg tartós élelmiszerrel. A keddi adományátadáson János Anna úgy fogalmazott, hogy az eddig összegyűlt felajánlás majdnem fedezi a férfi teljes téli élelmiszerkészletét.

A férfi meghatódva fejezte ki háláját az átadó eseményen.

– Nagyon szépen köszönöm, főleg Anus néninek, hogy felkarolt, minden követ megmozgatott, hogy segíteni tudjon nekem. Senki ne kerüljön ilyen helyzetbe, mint én. 17 évi munkám vált a tűz martalékává – tudtuk meg a szerény jövedelemből élő érintettől.

János Anna kiemelte, hogy évek óta ismeri a pórul járt férfit, aki megbecsüli a kapott adományokat. Hozzátette azt is, hogy a hideg idő közeledtével a férfinek szüksége lenne meleg ruhákra, ágyneműre, takarókra és szívesen fogadják a további felajánlásokat.”

A cikk forrása: radioantritt.hu, Incze-B. Johanna. Az eredeti cikk itt olvasható.

Megszakítás