Hírek

Konferencia az iskolai erőszakről Somogyban

A Somogy Megyei Kormányhivatal és a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság meghívásának eleget téve, 2015. május 29-én egyesületünk részt vett az “Áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés – különös tekintettel az iskolai erőszakra – Somogy megyében” elnevezésű TÁMOP projekt zárókonferenciáján.

A kaposvári rendezvényen előadást tartott dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter, valamint dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott, és dr. Piros Attila r. dandártábornok, a Somogy megyei rendőrfőkapitány.

Egyesületünk a rendezvény során köszönetét fejezte ki az igazságügyi miniszter felé az áldozatvédelem terén tett erőfeszítései során, egyben több megjelent civil szervezet képviselőjével is kapcsolat kiépítését kezdeményezte a jövőbeni hatékonyabb munkavégzés érdekében.

Megszakítás