Az együttműködési program célja
A Svájci-Magyar Együttműködési Program által társfinanszírozott Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap keretében nyújtott be pályázatott a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület és a Weisser Ring Schweiz Egyesülettel 2011 tavaszán. Támogatást olyan kisprojektek nyerhettek, amelyek célja a Magyarország és Svájc közötti együttműködés erősitése, információ- és tapasztalatcserere átadása.
Nagy örömünkre a pályázat pozitív fogadtatásra talált és rendezvényünk már a második megvalósultesemény a program keretei között.
A 2012. október 7-én megrendezett workshopon lehetőség nyílt a Svájcból Magyarországra látogató szakemberek számára a magyar Fehér Gyűrű tevékenységeinek bemutatására, a tervezett feladatok közös áttekintésére, egy hatékony együttműködési network kialakítására.
A program legfontosabb célkitűzéseinek egyike volt, hogy kialakításra kerüljön egy olyan szakmai protokoll, amely nagy mértékben segíti az érintett döntéshozó szervezetek (állami, önkormányzati és civil) szorosabb együttműködését. Ez a konferencia azt a célt szolgálta, hogy a megjelent szervezetek jobban megismerjék egymást és megteremtsék a még szorosabb együttműködés alapjait.
Szakmai ajánlás_Svájci Hozzájárulás
A svájci Weisser Ring és a magyar Fehér Gyűrű Egyesület szakmai konferenciája (.pdf)
Képek (.pdf)