TÁMOP Projekt

Nyitórendezvény

2013. április 25-én tartott szakmai konferenciát Budapesten a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület. A rendezvény „Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés ” című TÁMOP –5.6.1.C – 11/1. projektjének nyitó eseménye volt.

DSC_2576

A két évig tartó projekt legfőbb célja a segítő szolgáltatások együttműködésének erősítése és kohéziójának növelése. Az egyesület olyan komplex ellátást szeretne a szakemberekkel együtt, közösen nyújtani az áldozatok számára, amely elősegíti minél teljesebb rehabilitációjukat és reintegrációjukat.

Konferencia (5)

A konferencia előadói között szerepeltek az egyesület elnöke és pszichológusa mellett olyan szakemberek is, mint  dr. Tóthné dr. Pölöskei Eszter, a KIM főosztályvezetője, Buczkó Erika r. alezredes, az ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztályáról és dr. Virág György pszichológus, aki jelenleg az OKRI igazgatóhelyettese is. Gál Kinga európai parlamenti képviselő asszony videóüzenetben köszöntötte a konferencia résztvevőit.

Konferencia (15)

A konferencián 23 különböző, az áldozatsegítés területéhez kapcsolódó szervezet szakemberei vettek részt, akiknek a munkája a jövőbeni hatékony ellátás alapját képezi.

Gal Kinga videoüzenete

Fügedi László és Pethő Anikó előadása FGY

Buczkó-Erika-elõadása-ORFK

dr.-Tóthné-dr.-Pölöskei-Eszter-elõadása-KIM

dr.Virág-György-elõadása-E.SZ.T.E.R Alapítvány

Konferencia (49)

Konferencia (35)

Konferencia (44)

Konferencia (47)

Zárókonferencia

  • A rendezvény a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület „Az Áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés” című TÁMOP – 5.6.1.C – 11/1. projektjének záróeseménye volt. Az esemény fő témái az áldozatvédelem, a prevenció és az áldozatsegítéssel kapcsolatos szakmai kérdések voltak, példákon keresztül; emellett rövid összefoglalót mutattunk be a 2 éves projekt megvalósításáról.A zárókonferencia keretében előadást tartott:
    • Dr.  Almacht  Ottó, (Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület), mediátor „Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés” projekt összefoglalója
    • Tóth Béla, közbiztonsági tanácsadó, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri kabinet „Képzett ifjúság-büntetlen felnőttek” címmel
    • Pribék Annamária, rendőr főhadnagy, BRFK XIV. ker. Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadó „ A bűnmegelőzés és az áldozatvédelem kapcsolata
    • Gál Eszter, Emberkereskedelem elleni szakreferens, Európai Együttműködési Főosztály Belügyminisztérium „ A civil szervezetek jelentősége az emberkereskedelem elleni küzdelemben: Együttműködés a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesülettel” címmel
    • A záróbeszédet Fügedi László, a Fehér Gyűrű Kh. E. elnöke tartotta. 

 

Projekt bemutatása

2013. februárjában a FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület megkezdte a TÁMOP-5,6.1/C-11/1 számú projekt megvalósítását, mely egy komplex szakmai program az áldozatsegítés jegyében.

„Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés” projekt a két éves időtartam alatt három fő célt kíván megvalósítani a bűncselekmények megelőzése és az áldozatok segítése érdekében:

Segítségnyújtás az áldozatok részére (és szükség esetén hozzátartozók, szemtanúk részére): krízisintervenció, pszichés támogatás, életvezetési tanácsadás, önsegítő csoportok.

Az áldozattá válás megelőzése és bűnmegelőzés: a lakosság és a szakmaközi dolgozók tájékoztatása az áldozattá válás megelőzése érdekében; tájékoztatás az áldozatok számára elérhető szolgáltatásokról, SZEM program, önvédelmi csoportok.

Az egyesület ismertségének növelése, hogy szolgáltatásai eljussanak a rászorulókhoz (szakmaközi találkozók, együttműködés növelése, tapasztalatcserék, közös protokoll).

Mindezt elősegíti az áldozatokkal közvetlenül foglalkozó kollégák képzése (képzéseken,  tréningeken, tapasztalatcseréken, rendszeres szupervízión való részvétel).

Közös szakmai protokoll kialakítása az ezen területen tevékenykedő állami és civil szervezetek együttműködéséhez.

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület 23 éve működik a nyugat-európai áldozatvédő szervezetek mintájára és 21 éve tagja az Európai Áldozatvédő Szervezetnek (Victim Support Eorope), ahová a kelet-európai országok közül elsőként kapott meghívást. 1993. február 22-én az egyesület kezdeményezte és rendezte meg Magyarországon először az „Áldozatok Napját”, melyet azóta is ezen a napon tartanak.

A 23 éves működés alatt 45.334 áldozat kereste fel irodáinkat. A díjtalan jogsegélyszolgálatot 29.094 fő vette igénybe; 6.440 fő részére, akik bűncselekményt követően kerültek szorult anyagi helyzetbe az Egyesület 195.610.937 Ft értékben adott segélyt.

A külföldieknek nyújtott támogatás mértéke sem elhanyagolható: 2002-től országosan 4340 külföldi állampolgár fordult segítségért az egyesület irodáihoz, 2.069 fő sértett kapott támogatást 44.252.410 Ft értékben és 91 külföldi részére biztosított 196 vendégéjszakát étkezéssel.

Jelenleg 16 iroda működik vidéken és egy Budapesten.

Segítségnyújtás

A FEHÉR GYŰRŰ a következő segítséget adja a bűncselekmények rászoruló áldozatainak:

• emberi vigasz és személyes gondoskodás a bűncselekményt követően

• díjtalan jogsegélyszolgálat

• díjtalan mediáció

• díjtalan pszichológusi segítségnyújtás

• a szorult helyzetben lévőknek indokolt esetben anyagi támogatás (rendőrségi feljelentéshez kötött)

• segítségnyújtás a hatóságoknál történő eljárásban

• más szervezetek illetve intézmények által nyújtott támogatás közvetítése

Workshopok

2014. december 12.  Budapest, Croatica Kft.

DSC_8130

Az egyesület 25 éves évfordulója alkalmából szervezett kiállítás és konferencia

 

 

 

 

2014. október 31.  Budapest

20141113_124623

Komplex eseti megbeszélés valósult meg, mely magába foglalta a szakemberek véleményét az áldozatsegítésről, a pszichológiai segítségnyújtásról és a bűnmegelőzésről.

 

 

 

2014. június 26.  Budapest, V. ker. 

IMAG0548

Interaktív megbeszélés történt az együttműködés tapasztalatairól és a jövőbeni együttműködési lehetőség ötleteiről; problémákról és nehézségről a közös munka kapcsán, valamint a prokollok egységesítéséről. Továbbá egyeztetés történt új segítési formák bevezetéséről: az egyik a segítéségnyújtás közlekedési balesetek vétlen áldozatainak. Másik az azonnali, helyszínen történő pszichológiai segítségnyújtás megszervezésének lehetősége a súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatai számára.

 

 

2014. február 13.  Pongrác Közösségi Ház

IMAG0540

Komplex eseti megbeszélés valósult meg, mely magába foglalta a szakemberek véleményét az áldozatsegítésről, a pszichológiai segítségnyújtásról és a bűnmegelőzésről, az általunk hozott példákon keresztül, illetve a műhelymegbeszélés alatt, bővebb betekintést nyerhettek a Fehér Gyűrű tevékenységéről.

 

 

 

2013. november 12.  Croatica Kft.

DSC_3808

A rendezvény a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület „Áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés ” című TÁMOP – 5.6.1.C – 11/1. projektjének novemberi  eseménye volt, mely legfőbb célja  az áldozatok számára nyújtható segítő hálózatok kiterjesztése, amely támogatja a  minél teljesebb rehabilitációjukat és reintegrációjukat. Legyen teljes a gyűrű,mely az áldozatokat körülveszi!

 

 

2013. június 25. Aranytíz Kultúrház

DSC_3855

Az Aranytíz Kultúrházban bemutatót tartottunk az NLP probléma megoldó  módszerről a X. és XIII. kerületi gyermekvédelmi és szociális területen dolgozók számára. Az előadáson  részt vevők meghallgatták az V. Kerületi Rendőrkapitányság áldozatvédelmi referensének, Derkács Ivett őrmesternek prezentációját az áldozatvédelemről és rendőrségi együttműködésről.

 

 

2013. április. 23.  Prevenciós Központ

Workshop (1)  

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület a XIII. kerületi Prevenciós Központban tartott előadást szociális és oktatási területen dolgozó szakembereknek, a Fehér Gyűrű történetéről, célkitűzéseiről és jövőbeni terveiről.

 

Megszakítás