Hírek

„Krízisen innen és túl” – Kapcsolatteremtő és együttműködést elősegítő szakmai találkozássorozat

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület kezdeményezésére, a 9. kerületi Önkormányzat támogatásával, szakmai találkozássorozat kezdődött március 1-én a H52-ben: az öt alkalomból álló találkozó elsődleges célja, hogy állami / civil/ egyházi intézmények számára lehetőséget biztosítsunk a közös gondolkodásra, tapasztalatok/tudás megosztására. Olyan szervezetektől érkeztek a meghívott résztvevők , amelyek életében, mindennapos munkájuk során krízishelyzettel küzdő ügyfeleik számára megoldási javaslatokat nyújtanak, akik jártasak ezen folyamatok lefolytatásában.

A krízis számtalan módon jelentkezhet, szándékunk szerint ezek a találkozások a legszélesebb körben kívánják felölelni, bemutatni ezeket a sajátságos élethelyzeteket, valamint az erre adott segítő válaszokat. A Fehér Gyűrű KHE bűncselekmények áldozatainak nyújt segítséget. A többéves tapasztalatunk azt mutatja, hogy a konkrét bűneset sokszor csak a jéghegy csúcsa. Klienseinknek ezen túl még számtalan problémával kell megküzdenie. Ezek gyakran túlmutatnak a mi cselekvési-szakmai terünkön. Ilyenkor a gyors, hatékony támogatást többnyire azok a szervezetek nyújtják, akikkel személyes szakmai kapcsolatot ápolunk. A visszajelzések alapján ez más intézményeknél is hasonlóképpen működik.

A továbbfejlődés, a hatékonyabb és gyors megoldások / intézkedések érdekében szakmai együttműködésre és párbeszédre hívtunk különböző szervezeteket. Gyakorlatok megosztása, a tematikus workshopok, az interaktív tudásmegosztás egyaránt eszköze a találkozóknak. Célunk az ismerkedés, kapcsolatépítés, tudásmegosztás. Márciusban és  áprilisban még 2-2 alkalommal folytatjuk.

Köszönjük a 9. kerület támogatását és a H52-nek a helyszín biztosítását a megvalósításhoz!

Megszakítás