Képzések a 9. kerületi Gyermekek Átmeneti Otthonában és a FESZGYI alap- és szakellátásában dolgozó kollégáinak
A 9. kerületi Önkormányzattal kötött megállapodás értelmében a FESZGYI Gyermekek Átmeneti Otthonában tartottunk öt alkalommal foglalkozást az ott élő gyerekeknek, valamint kétszer két alkalommal kommunikációs tréninget a FESZGYI alap- és szakellátásában dolgozó kollégáknak. A gyerekek körében folytatott munkánk fő célja a gyerekek önkifejezésének támogatása volt mind játékok, mind alkotás révén. A közös munka révén igyekeztünk a gyerekek önismeretét segíteni és a köztük kialakuló együttműködést megerősíteni. A kollégák számára az áldozatokkal történő kommunikáció témájában elindított tréninget két csoportban tartottuk meg, két-két alkalommal a belsős (családsegítő) és a külsős (szakellátásban dolgozó) kollégák számára. Ezek tartalmát igyekeztünk a résztvevők igényeihez is igazítani. Szervezetünk bemutatása mellett az áldozatok szükségletei, a velük történő kapcsolatteremtés és segítő kommunikáció elméleti és gyakorlati tudnivalóit ismertettük és vitattuk meg. A kollégák széleskörű tapasztalatokkal, kérdésekkel és véleményekkel gazdagították ezeket a beszélgetéseket.