Áldozatvédelmi konferencia a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon
Szakmai konferenciát tartottak a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon, melyen siófoki irodánk kollégája, Ágó Zsófia is részt vett.
„A nők elleni erőszak megszüntetésének, és a gyermekek jogainak világnapja aktualitásából 2021. november 25-én áldozatvédelmi szakmai konferenciát szerveztek Kaposváron a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
A megyei rendőrfőkapitány a rendezvény megnyitóján hangsúlyozta az áldozatközpontú modell bevezetésének fontosságát, mely által az áldozatvédelmi munka szakszerűbbé és hatékonyabbá vált Somogy megyében.
A szakmai napra meghívott előadók a kapcsolati erőszak és a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények témakörében – azt áldozati oldalról megközelítve -, a megelőzési és beavatkozási lehetőségek fontosságát kiemelve hívták fel a jelenlévő rendőrök illetve társszervek képviselői figyelmét az áldozatoknak nyújtott segítség jelentőségére.
A hozzátartozók közötti erőszak vonatkozásában az ideiglenes megelőző távoltartás tapasztalatairól, a pandémi hatásáról valamint a jelzőrendszeri tagok együttműködésének fontosságáról beszélt.
„Hagyomány vagy bántalmazás?” című előadásában a Kaposváron élő népcsoportok tradíciói mögött rejtve maradó bántalmazást – korai, elrendezettt házasság, a nők társadalmi szerepe, az önrendelkezés hiánya- és a példamutatásban, csoportos foglalkozásokban rejlő lehetőségekről, valamint a segélyszervezet munkájáról beszélt.
A pandémia okán tapasztalt azon problémákat emelte ki, melyek az amúgy is nehéz helyzetben lévő nők és gyermekek életét bonyolította, újrakezdés esélyét csökkentette. A munkahely elvesztésével járó bizonytalanság, a járványhelyzetben elrendelt korlátozások tovább bonyolították a bántalmazó kapcsolatból történő kilépést, a jelzés lehetőségét.
A kapcsolati erőszakot elszenvedő időskorúak, a saját gyermekük által bántalmazott szülők kapcsán az igen magas látenciáról osztott meg gondolatokat és a jelenségnek pszichológiai okait tárta fel „Maradjon titokban…” című előadásában. Hangsúlyozta, a szociális háló és a jelzőrendszer működésének és a tagok együttműködésének valamint a megelőzésben rejlő lehetőségeknek fontosságát.
A magasabb társadalmi és egzisztenciális szinten élő családoknál jellemző bántalmazási formákról és azok következményeiről, a kontroll és a gazdasági kiszolgáltatottság jelenségéről beszélt, kiemelve azon eseteket amikor fizikai bántalmazás nem, de az éveken-évtizedeken keresztül tartó elnyomó, lelkileg bántalmazó kapcsolat milyen károkat okoz nem csak a bántalmazott személyiségében, hanem családi és társas kapcsolataiban egyaránt.
A konferencián résztvevő szakemberek egyöntetű véleménye szerint a krízishelyzetek azonnali megoldása mellett a valós és hatékony áldozatsegítést csak és kizárólag egymással együttműködve, civil szervezeteket, alapítványokat és egyházakat bevonva lehet megvalósítani.
Fontos, hogy mind a bántalmazott, mind a környezete – munkatársak, barátok, szomszédok – felismerjék a bántalmazás jeleit azokban az esetekben is, amikor az látható sérüléseket nem okoz.”
Az eredeti cikk itt olvasható.
A kép és a cikk a Somogy Megyei Rendőr- főkapitányság tulajdonát képezi!